Szerenád a szőlőhegyen (részlet)

… A szőlőhegyben azonos joggal bír református gazda és katolikus jobbágy, püspök, és fajszi, veszprémi extraneus. A szőlőhegyben kijelölt utakon közlekedünk, nem káromkodunk és nem paráználkodunk, nem részegeskedünk, tűzzel nem veszélyeztetjük a szomszédét. Szőlőnket rendben tartjuk, borunkat nem hígítjuk vízzel, almalével, nem színezzük bodzával. Íratlan szabály, hogy a szomjas vándort egy pohár borral megkínáljuk, és ha hegyben sétálunk, nem sértjük meg a pincés gazdát azzal, hogy elsétálunk szó nélkül a lyukas – tehát nyitott – pince előtt. A gazdák új boraikat megkóstoltatják egymással a pinceszeren, és közben elbeszélgetnek a világ dolgairól. Van, hogy csak magukban üldögélnek a pince előtti nagy diófa alatt egy pohár bor mellett, és nézik a nagy vizet.

A szőlőhegyek időtlen mítoszának egyetlen titka a szabadság. A rend szabadsága. Itt szabad maradhat az ember, miközben az országban tatárok, janicsárok, nyilasok, kozákok randalíroznak, szabad, amikor mára tiszta vízzel és levegővel üzletelnek. A szőlőhegyben nincs hatalma oligarcháknak és demagógoknak. Mélosz szőlőhegyét nem foglalja el az imperialista Athén, de a valódi hatalmat is itt tapasztalja meg az ember. Lerövidülnek az utak Isten és ember, itt éltek, itt élők és majdan itt élők között. Amikor estére hazaérnek a hegyről, csöndesen hallgatják, hogy az asszony pöröl velük. A portán, a családban az asszony szabad.

Vannak persze, akiknek ennyi szabadság kevés, a teret szűkösnek érzik tehetségük, hajlamaik kibontására, nem tartanak igényt a kisebb közösség szolidaritására. Azok elmehetnek a városba, a világba. Ott küzdenek más, hajlamaikat, igényeiket, tehetségüket elutasító zárt közösségek korlátai ellen, saját személyes szabadságukért. A falu és a család visszafogadja őket, ha csalódtak. A szabályok azonban itt nem változnak. Nem változnak addig, amíg először a legszegényebb cselédek máshol fognak munkát vállalni. A vasúton, a közeli fűzfői gyárban.

Ők már csak aludni járnak a faluba. Aztán többségbe kerülnek azok, akik csak aludni járnak ide. Rájuk már nem vonatkoznak az ősi szabályok. Egyre többen szabadulnának a szőlő és a szabályok terheitől. Egyre szűkebbek a szolidaritás körei. A gyengék is megpróbálhatnak élni a szabadsággal. Magukra vessenek, ha nem sikerül!
Jásdi István